Képzésünkről
Iskolánkban feladatunk és célunk olyan keresztyén szellemiség kialakítása, ahol a gyermek, mint Isten ajándéka a legfőbb érték. Történelmileg nagy fordulatot jelentett a református egyháznak, hogy visszakapta iskoláját. Református iskolába járni mindig rangot jelentett. Új típusú régi iskola állít minket nap, mint nap új és új kihívások elé, melynek igyekszünk megfelelni. Új közegben újult módszerekkel kell megadnunk azt a többletet, amit a református iskola jelent az oktatáson, nevelésen felül.
A hit ajándék, ezt elfogadtatni gyermekkel, tanárral, szülővel; a keresztyén igazság lényegét kellő alázattal, okossággal és toleranciával beláttatni, ez az iskola legfontosabb feladata. S mindezt nagy-nagy szeretettel tenni. Iskolánkban nap, mint nap megtapasztalhatjuk azokat az értékeket, amik a mai világunkban jelentőségüket vesztették, de mégis óriási hiány van belőlük. A gyerekek határozott erkölcsi útmutatást kapnak.
"Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg" - figyelmeztet bennünket Pál apostol, s mi ennek szellemében nevelünk. A gyerekek megtapasztalhatják a szeretetet, ami az életnek, a családnak, a kapcsolatoknak az alapja. Éltet, benne az élet van, első számú vitamin az ember számára.
A gyerekek megtanulhatják az egymásra és embertársaikra való odafigyelést is, ami ebből a világból mára szinte teljesen kiveszett.
Mindezeket kiegészítve a követelmények és a szükséges korlátok egyértelmű felállításával.
Következetesség az oktatásban.
Krisztusi szeretet a nevelésben, személyre szóló bánásmód a közösségben, valamint hiteles emberek hiteles közvetítése adja a lehetőséget a minőséget teremtő keresztyén neveléshez, amit szeretnénk iskolánkban megvalósítani.
Valljuk:
"Taníts úgy számolni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" (Zsoltárok, 90:12)

